Mit jelent számunkra a szakralitás? #4

Mióta az eszemet tudom, a hit, a vallás mindig jelen volt az életemben. Kicsi koromtól kezdve jártam vasárnaponként a dédmamámmal templomba. Az Úr követése, a hittanórák és misék látogatása azonban az ottani közösségen kívül cikinek számítottak, sokszor csúfoltak is miatta, ezért igyekeztem titkolni a hitemet mások előtt. Ám az évek múlásával változott a hozzáállásom, mivel rájöttem, hogy nem azoknak akarok megfelelni, akik piszkálnak. Minden egyes nap végén az Úrhoz fordultam, aki annak ellenére is velem volt, hogy én letagadtam Őt, akárcsak Péter, a szeretett tanítvány. 

Isten bebizonyította nekem többször is, hogy az a Góliát akivel/amivel szemben állok, sohasem lehet nagyobb az Ő erejénél, aki énbennem van. Az Úr végtelen szeretete segített át az akadályokon, amikkel szembe kellett néznem és tudom, hogy Ő formált azzá, aki vagyok (bár valljuk be, még mindig elég sokat kell dolgoznia rajtam, de tudom, hogy nem fogja feladni). 

A szakralitás épp ezért számomra egy folyamatosan fejlődő és mélyülő érzést jelent, mely megihlet minden egyes nap. Magát az életet jelenti számomra, a szeretet és bizalmat, ami Isten és az Ő gyermekei között alakul ki, és persze - mivel ő mutatott nekem példát - ­minden nap eszembe juttatja a drága dédit is…

Vígh Fanni