Útjára indul az Ars Sacra blogja!

Kedves Olvasó! 
Szeretettel köszöntünk Téged a blogunkon! Hogy miért ez a többes szám? Itt ugyanis öt huszonéves lány szemszögéből kaphatsz betekintést az Ars Sacra Alapítvány mindennapjaiba, a kulisszák mögé, abba, hogy hogyan küzdünk meg a gyakornoki feladatokkal, akár újságíró, akár filmes, akár PR-es területen. Ám nem csupán monitorok előtt ülő tartalomgyártók vagyunk! Nevünk is van, ráadásul mindenkié más, hogy nehezebb legyen megjegyezni…

Bartha Bernadett: Gyakornok vagyok. Hogy kerültem ide? Nos, a szakmai gyakorlat feltétele a diplomának. Persze hogy hol, azt magunk választjuk ki. Láttam, hogy az Ars Sacra Alapítvány gyakornokot keres, gondoltam megkeresem őket később. Teltek a hetek, majd pont az ő videójukat elemeztük az egyik kurzuson. Arra gondoltam, ez egy jel, de még mindig nem tettem meg az első lépést. Egy hónap múlva hallottam, hogy egy barátnőm (aki szaktársam is), megy állásinterjúra a gyakorlatához. Lelkesen kérdeztem hová, majd kiderült, hogy az Ars Sacrához. Egy órán belül írt is nekem, hogy jelentkezzek, mert PR gyakornokot is keresnek. Ekkor már egyértelmű volt. Írtam és július óta itt dolgozom. Szerencsére gyakornokokként jól kijövünk egymással, mert összeszokott kis csapat vagyunk az egyetemről. Remélem, sikeresen el tudjuk végezni a feladatainkat és jó lesz az idei fesztivál is!


Csorba Tímea vagyok, a Pázmány harmadéves kommunikációs hallgatója. Szabadidőmben versenyszerűen táncolok, valamint sokat vagyok a családommal, barátaimmal. Azért nagyon jó itt az Ars Sacránál tölteni a szakmai gyakorlatot, mert együtt lehetek a barátaimmal és együtt oldjuk meg a feladatokat, munkákat. Mindenki hihetetlenül kedves és segítőkész az irodában, ami a munkát is megkönnyíti.






Hevér Kinga vagyok, a Pázmány harmadéves hallgatója. Elsősorban nyomtatott sajtóval szeretnék foglalkozni, mert van egy különleges hangulata, amely hiányzik a gyéren világító képernyőből. Az a különleges ebben a gyakornokságban, hogy egy másik világon keresztül láthatom a hazai művészvilágot. Mindezt úgy, hogy olyan környezetben dolgozhatok, amely szintén nem mindennapi.



Kukel Nikolett vagyok és jelenleg az Ars Sacra Alapítványnál töltöm a PR szakirányom gyakorlati idejét. Azért szeretek itt dolgozni, mert családias a légkör, minden feladatot és problémát együtt oldunk meg és segítünk egymásnak.






A nevem Vígh Fanni, a harmadik évemet kezdem a Pázmányon, ahogy a többiek is.  A gyakornokságban az egyik legjobb dolog szerintem Nudli, az Ars Sacra négylábúja, aki mindig megmosolyogtat. Élvezem, hogy kiélhetem a szervezésre és írásra vonatkozó kreativitásomat és hogy kedves, egymás felé tisztelettel forduló környezetben tölthetem el multimédia szakirányom gyakorlatának 160 óráját. Mindannyian különbözünk, mégis nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Nemcsak szaktársak, hanem barátnők is vagyunk, ami még élvezetesebbé teszi a közös munkát.



Pár sort szeretnénk magáról az alapítványról írni, ahol gyakornokként dolgozunk immár július óta: Az Ars Sacra Alapítvány 2008 óta munkálkodik azon, hogy a szakralitást a művészeteken keresztül mutassa be az embereknek. Minden év szeptember harmadik hetében (idén szeptember 16-24.) rendezik meg az Ars Sacra Fesztivált, a Nyitott Templomok Napját, valamint immár második alkalommal méretnek meg egymással a szakrális tartalmú filmek a Filmfesztivál keretein belül. Idén is gyönyörű helyszíneken és rengeteg lélekemelő programon vehetnek majd részt a látogatók.


Itt megtalálod a honlapot, ahol böngészhetsz az események között!

Szóval ezek lennénk mi, akik igyekszünk mindig izgalmas és aktuális tartalmakkal, olvasnivalóval ellátni Téged a szervezés utolsó hetének mindennapjairól, kulisszatitkokról, valamint az Ars Sacra Fesztivál, a Nyitott Templomok Napja és a Filmfesztivál eseményeiről.






Reméljük, legalább annyira fogod élvezni ezek olvasását, mint amennyire mi élvezzük a készítését!

Megjegyzések