„A szenvedés és a mennyei boldogság ezen szövetkezése...”

Interjú Tarjányi Krisztina Irma és Molnár Enikő előadóművészekkel.

Készítette: Szodfridt Bernadett

Lackfi János Hinták című kamara drámáját viszi színre Tarjányi Krisztina és Molnár Enikő előadóművész élőzenei és grafikusi segítséggel. A darabban egy szó szerint is kirepülni vágyó lány és az őt majdhogynem méhébe visszazárni kívánó anya kapcsolatába vonódunk be, amit árnyal a spiritualitáshoz való viszonyuk és egy megnyomorító baleset traumája. A felmerülő szituációkra időről időre Liseux-i Kis Szent Teréz és Avilai Nagy Szent Teréz írásaiból vett szövegrészletek reflektálnak. 

Az Ars Sacra keretében szeptember 19-én 19 órakor lesz megtekinthető az előadás. 

SZB: Mi fogott meg benneteket a Hintákban?

ME: A Hintákban azt éreztük, hogy nagyon benne van sok minden, amit szerettünk volna körüljárni: a női identitás, a női szív, a női problémák, a hittel való kapcsolat és emberi mélységek.

TKI:  Rádásul a darab alapja egy valós történet, amit valaki egyszer Lackfi Jánosnak egy házszentelőn egy szuszra elmesélt.  Ha tudja az ember, hogy valaki ezeket a helyzeteket ténylegesen megélte, máshogy nyúl hozzá a szöveghez, és a befogadóra is más módon  hat az előadás. 

SZB: Milyen dimenziókat ad hozzá a darabhoz az élőzene?

TKI:  Ahogy dolgoztunk a szövegekkel, úgy éreztem, hogy ide egy női zeneszerző kell, így kerestük meg Varga Abigél zeneszerzőt, akit a Crescendo Nyári Akadémián keresztül már ismertem — a két zenészünkkel, Pethő Rebekával és Ulicsák Zsófival is innen volt a kapcsolat. A zenei világhoz két olyan hangszert választottunk, amik a karaktereket is alátámasztják, reprezentálják — az anya karakterrel asszociált cselló mély, testesebb hanggal szól, az Évire reflektáló fuvola kicsit idegesítő időnként, ugrándozik, de valahol könnyed, légies is.

ME:  Van a darabban egy hintázás közben elmondott “rigmus”, ami háromszor tér vissza a az előadás folyamán, teljesen más élethelyzetekben, más felhanggal. Ez megjelenik zeneileg is: felismerhető a visszatérő motívum, de a szituációkhoz alakítva máshogy szól. Nem aláfestésnek akartuk használni a zenét — van, amit csak a zene tud kimondani, amikor már elfogynak a szavak!

SZB: Hogyan kapcsolódnak az előadáshoz Ilyés Mariann grafikái?

TKI: Azt érzem, hogy gyakran nem tudunk megállni elég időre ahhoz, hogy mélyre menjen, megérintsen valami egy-egy kulturális élményből, mert gyorsan kilépünk belőle, tudjuk hogy úgyis jön a következő. Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne valamilyen módon “megágyazni” a Hintáknak, hogy ne csak átmenjen az emberen az élmény, hanem még foglalkoztassák a darab kérdései az után is, miután megnézte. Ahogy bejön a közönség az előadótérbe, Mariann kiállított  illusztrációi révén máris egy olyan gondolati irányba kap egy impulzust, ami erősen kapcsolódik a darab által felvetett kérdéskörökhöz.

ME:. Ráadásul Mariannak volt egy konkrét grafikája, ami nagyon megütötte a szemünket: ezen egy kopasz lányt látunk zuhanás közben — ebben a képben nagyon benne van az Évi által szeretett repülés, és ennek a fonákja, a zuhanás is — a repülés,  a szabadságvágy és a zuhanástól való féltés, félelem a darab kulcsmotívumai.

SZB: Mi miatt döntöttetek úgy, hogy a ti előadásotokban egyáltalán nem szerepel az írott darabban néma háttérszereplőként megjelenő férfi karakter?

TKI: A darabban eleve rengeteg baj, teher, nehézség abból is fakad, hogy nincs egy olyan férfi, aki segítsen - az apa, a nagypapa meghaltak, Évi férjéről is mindig csak beszélnek, de nem kap aktív szerepet a két nő kapcsolatában. Úgy gondoltuk, ha gyakorlatilag magukra maradtak ezek a nők, talán a háttérben pantomimként meg-megjelenő férfialak elhagyása ezt még erősebben tudja érzékeltetni.

 SZB: Számotokra mi a szerepe a szentekkel vont  párhuzamoknak, az ő megszólaltatásuknak?

TKI: A két nő életében sok nehézség, de azért öröm is megjelenik a darab folyamán — a két női szenttől beemelt szövegek azt mutatják, hogy ők is éltek meg hasonló helyzeteket,  tudnak relevánsat mondani a mai világban átélt tapasztalatokról, több száz év távlatából is. Tulajdonképpen a nőiséghez kapcsolódó témákon kívül az is fő kérdése a Hintáknak, hogy milyen az Isten, ebben is természetesen szerepe van a szentek megszólalásainak.  A címben is szereplő  “hintákon” a közönség elé “be-belendülő” szentek megnyilvánulásain keresztül az is megmutatkozik,  hogy a szenvedésnek létezik a fájdalom mellett egy olyan oldala is, ami építő lehet.

ME: Szépnek találom, hogy amit Éviként megélek a darabban, az a Kis Szent Teréz szövegekkel közvetett módon párbeszédbe lép. Az érzelmileg valahol hasonló szituációkat a két nő gyakran máshonnan közelíti meg, így rögtön több rétegére láthatunk rá egy adott helyzetnek. Az anya és Nagy Szent Teréz szövegrészei között is van egy hasonló kapcsolat, illetve időnként a két szent is rezonál egymásra a monológjaikon keresztül...nagyon szép dramaturgiai ívek vannak a darabban!

SZB: Az előadás folyamán a karakterek istenkapcsolata is felszínre kerül, illetve hogy egy sorsfordító baleset hogyan befolyásolja, formálja azt....

ME: Évi légiutaskísérőként sok helyre eljut,de kiderül, hogy mégsem volt jelen ezeken a helyeken,  “nem volt ott”. Soha sehol sincs nyugvópont, megérkezés az életében. Lázad az anyja hite ellen, de valahol repülés közben mégiscsak közel érzi magát egyfajta spiritualitáshoz. Pont mikor Évi végre adna egy esélyt a Jóistennek, azután kerül tolószékbe — ez aláássa benne a bontakozni kezdő hitet.

TKI: Van úgy, hogy a keresztények csak nyájasan beszélgetnek Istennel, nem merik mondani, hogy valami nincs rendben, fáj az az élethelyzet, amiben benne vannak. Ehhez képest a lánya balesete után a mélyen hívő anyának van egy olyan monológja, ami majdnem egy követelőzés Isten felé, hogy “most rajtad a sor, mutasd meg, hogy Isten vagy, állítsd talpra a lányomat”...ez a hangvétel időnként a Bibliában is megjelenik, ott van például a Zsoltárok szélsőséges  érzelmi kavalkádja, ahol az átkozódástól a “mélyből kiáltok Uram hozzád” -ig mindenféle attitűd megjelenik. Szerintem nem kell szépelegni Isten előtt,  úgyis tudja, hogy mi van a szívünkben!

SZB: A darab nyitva hagyja számunkra, hogy vajon Évi a halála előtt megbékélt-e a helyzetével és Istennel. Számotokra mi tűnik valószínűbb nyugvópontnak a történetében? 

ME: Ez szándékosan marad nyitott kérdés, a nézőre van hagyva, hogy számára mi lehet a “reálisabb” lezárás — az, hogy Évi megkeseredve halt meg, vagy az, hogy túl tudott jutni az őt ért traumán.  Bár ezt persze nem tudhatjuk pontosan, ahogy Teréz “behintázik” a darab végén, amit az ott elhangzó monológban elmond, az alapján én személy szerint azt gondolom, hogy itt mégiscsak lehet egyfajta megnyugvás...

SZB: A Hinták több nehéz élethelyzetet is megmutat. Embert próbáló feladat lehet ezekbe belehelyezkedni...

ME: Az a legnagyobb kihívás, hogyan tudom megélni azt a szenvedést, amin Évi keresztül megy...Gyakran távolról látunk szenvedéseket, tragédiákat és  úgy gondoljuk, hogy velünk ilyen nem történhet meg, majd a Jóisten megóv - de mi van, ha mégis?  

TKI: Nehéz merni magunkat érintetté tenni ebben a történetben... Amikor próbáról próbára újra vettük a jeleneteket, észrevettük, hogy nagyon elfáradunk, és akaratlanul is eltartjuk magunktól a szenvedést. Lisieux-i Kis Szent Teréz is mondja egy ponton a darabban, hogy “úgy szenvedtem, hogy nem szerettem a szenvedést”.  Innen jut el oda, hogy utána arról beszél, hogy megszerette a szenvedést...én ezt még azt hiszem, nem tudom megérteni.

További tematikus programajánlókért, hírekért, az Ars Sacra keretében megjelenített művészekkel készített beszélgetésért kövesd folyamatosan frissülő Facebook és Instagram oldalunkat, illetve látogasd meg a www.ars-sacra.hu honlapunkat, hogy megtaláld a Neked szóló programokat!