Gelencsér Gábor: „A spirituális élményt célzó művészi megoldások engem inkább riasztanak”

Gelencsér Gábor filmesztéta, filmtörténész, aki már a kezdetektől fogva részt vesz az Ars Sacra Filmfesztivál zsűrijének munkájában. Az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense nem csak az elmúlt évek élményeiről és az V. Ars Sacra Filmfesztiválon megélt legszebb pillanatairól mesélt nekünk, de még a spiritualitásról való legbensőbb gondolatait is megosztotta.

Szodfridt Bernadett interjúja.

Milyen szerepet tölt be az Ön életében az Ars Sacra Filmfesztivál, hogyan fejlődött a kapcsolatuk?

 

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy – Dér András zsűrielnökkel együtt – a kezdetektől részt vehetek a zsűri munkájában. A további tagok cserélődtek, de a közös munka mindig harmonikus volt. Azt szoktam mondani, ha felerészben az általam javasolt filmek kapnak díjat, már elégedett vagyok. Nos, itt jóval nagyobb arányban esett egybe a zsűri és a saját értékítéletem, tehát mindig nyugodt lelkiismerettel álltam fel a döntés után. 

A szervezőktől egyre professzionálisabb segítséget kapunk. Most már típusok szerinti csoportosításban küldik meg a filmeket, rövid leírással. Ez nagyon fontos, hiszen egy-egy fesztiválon nagyságrendileg 100 filmet, mintegy 50 órányi anyagot kell áttekintenünk. 

 

Milyen spirituális élményt adnak az itt megjelenő alkotások? Van olyan kedves élménye, megtapasztalása, kiemelt pillanata az idei fesztiválnak, amit szívesen megosztana másokkal is?

 

Lehet, kicsit provokatív az álláspontom, de engem a kifejezetten spirituális élményt célzó művészi megoldások inkább riasztanak. Sajnos a legtöbb giccses kép ennek a szándéknak a jegyében készül. Attól, hogy lobogó gyertyalángokat nézünk percekig lassításban, még nem ébred fel bennünk a vallási gondolat. Igazi spirituális élményt azok a munkák adnak, amit én magamban példafilmnek szoktam nevezni. Az olyan sorsokat bemutató történetekre gondolok, amelyek erőt adnak a mindennapok elviseléséhez; amelyek láttán elszégyelljük magunkat, hogy számunkra mi is okoz nehézséget az életben. Idén számomra ilyen volt Nagy Viktor Oszkár Tündérország (Ferenc útja) című dokumentumfilmje egy tizenötéves fiú életének sorsfordító pillanatáról, amelybe úgy tekinthettünk bele, mintha közeli barátai volnánk. Vagy ilyen volt Mizsei Szabolcs egyetemi hallgató munkája egy Székelyföldön élő hajléktalanról Mi történt Kanyó Vilivel?címmel, vagy Nagy-Bozsoky József Isten nem gyárt selejtet című rövid riportfilmje a Down Alapítványról. Ezekről a hétköznapi hősökről nem tudnánk, ha a filmesek nem fedeznék fel őket, s nem hoznák közel a nézőkhöz példaértékű történeteiket.



Milyen kapcsolata alakult ki az Ars Sacra filmfesztivál alkotóival és közönségével az évek során? 

 

A fesztivál lezárása, a díjátadó ugyancsak fontos eleme a zsűri munkájának, hiszen a díjazott filmek laudációja is része a feladatunknak. Fontosnak tartom, meg persze kihívás is, néhány mondatban értékelni a legjobb filmeket. De a jelen lévő alkotók számára talán van ennek némi jelentősége. A díjátadót követő kötetlen beszélgetéseken legalábbis ezt tapasztalom, amikor odajönnek hozzánk a további kérdéseikkel. Sok alkotót a fesztiválnak köszönhetően ismerhettem meg, amiért szintén hálás vagyok.


Miben más ennek a fesztiválnak a légköre, közönsége, élménye mint más filmszakmai eseményeké?

 

A fesztivál jóval családiasabb, bensőségesebb, személyesebb, mint más, nagyobb szabású mustra. Ez mindenképp erénye, sajátossága. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy egyre ismertebbé válik, s most már nagysikerű, többszörös fesztiváldíjas filmeket is neveznek, mint például idén Zurbó Dorottya Könnyű leckék, Szabó Réka A létezés eufóriája, Csuja László Kilenc hónap háború című filmje. Az első Ars Sacra fesztiválokon azért inkább kisebb produkciók, amatőrök, pályakezdők munkái uralták a mezőnyt. Úgy tűnik, annyira nehéz a dokumentum-, rövid- és kísérleti filmek helyzete, annyira kevés a bemutatási lehetőség, hogy még egy ilyen viszonylag kis fesztivál is fontos tényezővé válhat. Ez a fenti filmtípusok forgalmazása tekintetében rossz hír (s erre a elsősorban a televíziós bemutató lehetne gyógyír), a fesztivál presztízse szempontjából viszont kedvező, hiszen a jó filmek emelik a színvonalát, s egyre fontosabb eseménnyé avatják a hasonló rendezvények sorában.


További tematikus programajánlókért, hírekért, az Ars Sacra keretében megjelenített művészekkel készített beszélgetésért kövesd folyamatosan frissülő Facebook és Instagram oldalunkat, illetve látogasd meg a www.ars-sacra.hu honlapunkat, hogy megtaláld a Neked szóló programokat!

Megjegyzések