„Amit szavakba tudunk önteni az véges, a Szent Művészet pedig végtelen.”

„Mint a művészeteket kedvelő papi személy nagy örömmel fogadtam az Ars Sacra kezdeményezést. Számomra a művészetek – az ars – és a szent – a sacrum – is egyaránt és kivételesen fontos.” 

Szodfridt Bernadett riportja Varga Jánossal, a bécsi Collegium Pazmaneum rektorával. 

Milyen szerepet tölt be az Ön életében az Ars Sacra fesztivál, hogyan fejlődött a kapcsolatuk?

Mint a művészeteket kedvelő papi személy nagy örömmel fogadtam az Ars Sacra kezdeményezést. Számomra a művészetek – az ars – és a szent – a sacrum – is egyaránt és kivételesen fontos. A Musica Sacra formájában érintett meg először kiskamaszként, aztán később felnőttkori eszmélésem idején, amikor meghívtak a Városmajor Kórusba énekelni. Ott a templomi szolgálatok mellett koncerteken oratóriumokat, kantátákat is énekelhettünk, ami számomra maga volt a csoda. Ahogyan Pilinszky írta Bach zenéjéről én azt mondhatom minden szent zenéről: „Számomra elsősorban Isten-bizonyíték.” A zene után rögtön jöttek a versek, s aztán a képzőművészet, az építészet, a fotó. A színház és a film is nagyon meg tud érinteni. Az Ars Sacra territóriumát nagyon tágan értelmezem. Ahogyan Istennek mindenhez köze van, úgy mindaz a művészi alkotás, ami az Igazat, Jót, Szépet és Szeretetet jeleníti meg, vagy éppen annak hiányát és az abból fakadó drámát, az ember örök vágyakozását mutatja meg az Ars Sacra. Hans Urs von Balthasar a nagy svájci teológus mondta, hogy az igazság szimfonikus, így az azt megjelentő művészetekre is igaz, hogy sokféle különböző szólam, művészeti ág együtt-hangzásában, összhangjában mutatja meg magát. Szeretem az Ars Sacra Fesztiválban, hogy sokszínű, összművészeti. 

Milyen kapcsolata alakult ki az Ars Sacra közönségével az évek során? Mennyire nyújt lehetőséget a fesztivál a személyes találkozásokra, megérintettségre? 

Itt Bécsben tulajdonképpen egy állandó törzsközönségről van szó. Nálunk a Pázmáneumban, - normál esetben, ha nincs világjárvány - szinte folyamatosan Ars Sacra rendezvények vannak. A közönségünk tagjai baráti, jó kapcsolatban vannak, így egymást értesítjük egy-egy jó kulturális program vagy művészeti élmény okán: „ezt és ezt láttam – nézd meg te is”. Vannak azonban mindig új résztvevők is, hiszen nagy a mobilitás, Bécs közel van Magyarországhoz. Sokan éppen csak néhány napot, hetet töltenek Bécsben, de az Ars Sacra Fesztivál programjait – ha csak tehetik – látogatják. 

Miben más ennek a fesztiválnak a légköre vagy közönsége, mint más programok, amik Önöknél valósultak meg? 

Közönsége nem más, de a légköre igen. Főként ha – a korábbi évekhez hasonlóan – egy intenzív program-sorozatot jelent. Talán olyan ez, mint a közös virrasztások, szentségimádások – sokszor kevesen vagyunk, de akik vagyunk nagyon ragaszkodók, lelkesek, és boldogok vagyunk, a közös kincseink miatt. Másképp szólunk egymáshoz és olykor a közös csend is beszédes, sokat mondó. Hiszen amit szavakba tudunk önteni az véges, a szent művészet pedig végtelen. Az Ars Sacra keretében a végtelen érint meg minket, és ahogy Weöres írja: „S az öröklétet ízleled még innen a halálon.” 

Van olyan kedves élménye, megtapasztalása, kiemelt pillanata az idei fesztiválnak, amit szívesen megosztana másokkal is? 

Az Ars Sacra kiterjed, túlmutat az egy héten, átszövi az életet. Az idei minimális dimenzióban került megrendezésre, de fontos volt az embereknek. Az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy lehetséges lesz-e vagy sem. Mindenki – az érdekeltek köréből - úgy tekint az Ars Sacra Fesztiválra, mint egy kedves rokonra, aki most a helyzet miatt nem jöhet, akivel nem találkozhatunk vagy csak rövid időre, kevesen – de ő fontos a számunkra. A Vers-virrasztás programunkra volt, aki nem tudott eljönni, de küldött verset és megkért valakit, hogy olvassa föl helyette. 

Tudott a jelenlegi vírushelyzetben az eddigiekhez hasonló módon interakcióba lépni a látogatókkal? 

Nem. Nyilván és sajnos nem. Tehát nem az eddigiekhez hasonló módon, hanem sokkal korlátozottabban. Sokan kifejezték sajnálatukat, hogy az idén nem kerülhetett sor a szokásos szintű programokra, de még többen voltak, akik nem is jeleztek vissza a programértesítőkre. Akik eljöttek néhány – összesen 4 – programunk valamelyikére jól érzeték magukat, épültek rajta. Ez pedig közös öröm. 

Mi foglalkoztatja mostanában? Tervezi már esetleg a jövő évi Ars Sacrával való együttműködést? 

Hogyne! Mindaz foglalkoztat, ami eddig nem valósult meg. Nagyon tetszik és a sajátomnak érzem, amit az idős Molnár-C. Pál festőművész mondott: „A be nem következő száz évre is lenne mit festenem.” Szóval lenne mit tennem, vannak terveim és vannak értékeink, amiket jó lenne mielőbb közösen megcsodálni. Leginkább a „hogyan tovább?” foglalkoztat. Ma már hála Istennek a művészet és a szent művészet is sokféle módon elénk jön, elkényeztet minket az otthonunkban. Végtelen kincsestár ez, amely egyre jobban megnyílik, hozzáférhető. Ugyanakkor, ahogyan a sacra úgy az ars is csak közösségi dimenzióban elképzelhető: élő, személyes műfaj. Várjuk tehát, hogy az élet normalitása visszatérjen és együtt hódolhassunk az Ars Sacra értékei előtt, és aztán rögtön meg is oszthassuk egymással élményeinket, örömeinket. A jövő évi Ars Sacrával való együttműködésre örömmel készülök – adja Isten!