„Nem tudunk mindannyian irgalmas szamaritánusok lenni” — interjú Nagy Dénes Ezüst Medve-díjas filmrendezővel

készítette: Szodfridt Bernadett

Nagy Dénes több szakmailag elismert rövidfilm után a 2021-es Berlinale legjobb rendezésért járó Ezüst Medve-díját vihette haza első játékfilmje, a Természetes fény c. munkájáért. A film a második világháborús orosz fronton játszódik, de inkább az emberi sorsok, mint a véleményalkotás felől közelíti meg témáját. 

A film hazai és külföldi mozikban is látható lesz, amennyiben erre a vírushelyzet lehetőséget ad.

SZB  Hogyan jelenik meg a hit lenyomata a művészetedben?

ND: Apukám evangélikus, anyukám katolikus, szóval nálunk az ökumené mindig is jelen volt. Ráadásul a  feleségem orosz, ő ortodox, úgyhogy mostanra a protestantizmus, a katolicizmus és az ortodoxia egyszerre része a családomnak, ez nekem nagyon tetszik (nevet). 

A művészeti és a vallási szemléletmódot összefonódva kaptam az otthoni nevelésből és fontosnak is érzem a kettő kapcsolatát. A hitem mindenhol nagyon fontos része annak amit csinálok, de ez nincs úgy kezelve, mintha én mindig tudnám hogy mi az abszolút jó vagy rossz. Olyan világban élünk, ahol szerintem nem egy az egyben kell a hitről beszélni — szerintem az a jó, amikor a művész munkái a hívő nézőpontot úgy adják át, hogy azok mindenkit meg tudnak szólítani, nem csak a vallásos réteget. 

Amikor a Pázmány után a Színház és Filmművészeti Főiskolára kerültem, nagyon érdekes volt, hogy ott mennyire más emberek voltak, és mennyire nyitottak voltak rám, úgy is, hogy tudták honnan jöttem. Fantasztikus élmény volt, hogy mennyire befogadó, érdeklődő volt ez a fajta közeg. Számomra a kereszténységben is az egyik legfontosabb a nyitottság, az ítélkezésmentesség. 

SZB: Mi az, ami visszatérő elem munkáidban? Mi alapján választasz új témát?

ND: Általában olyan témát keresek, ami nehéz sorsú vagy nehéz helyzetbe került emberekről szól. Nagyon fontos, hogy meglegyen a másik teljes tisztelete, a kapcsolatunk ezekkel a nehéz sorsú emberekkel egyenrangú. Nem érzem azt, hogy bármilyen módon nagyobb rálátásom lenne az élet nagy igazságaira, mint a szereplőknek. Bizonyos szempontból próbálok gyermeki lenni, arra rácsodálkozni, arról kérdéseket feltenni ami ott áll előttem. Persze van egy elképzelésem, ami alapján konkrét emberekkel elkezdek beszélgetni, de nem valami olyat akarok elmondani róluk és a világról amit én egy szobában már előre kitaláltam. Azt keresem, hogy én hogyan viszonyulok dolgokhoz, és ebben a keresésben alapvetően a kíváncsiságom vezet, nem egy előre megformált elképzelés.

SZB: Viszonylag kevés párbeszédet használsz, mi a kép és a szó viszonya a munkáidban?

ND: Mindkét szülőm vizuális művész, így ennek révén engem alapvetően a vizualitás érdekelt, nekem szinte teljesen kimaradt a próza, a szöveg, mint olyan. A mai napig nehezen megy a szöveggel való bánás, párbeszédek, nem izgat hogy hogyan tudom magam verbálisan kifejezni. Sokkal inkább a tér érdekel, a színek, a hangulatok!

SZB: A filmjeidben majdhogynem állóképek is vannak időnként. Célod, hogy a nézőnek legyen ideje belehelyezkedni a film atmoszférájába, magának megkeresni a fókuszt egy-egy képen?

ND:  Viszonylag távolságtartó módon igyekszem mutatni dolgokat, és általában hosszú ideig. Nagyon más egy jelenet, egy arc, ha azt megmutatod 2 percig vagy 5 másodpercig. Emellett a képi kifejezésmódban nem keresek különleges, extrém alulnézeti vagy felülnézeti kompozíciókat, a képeket is rejtve akarom hogy beszéljenek, szeretem ha nincs bennük direktség. Azoknak a filmeknek, amik engem érdekelnek, és amilyeneket én is szeretek csinálni, nem az a céljuk, hogy a realitásból kivigyenek egy idealisztikus világba, mint a nagy szórakoztató filmek (ez alatt értek akár háborús filmeket, akciófilmeket is). Az általam kedvelt filmek inkább állandó koncentrációra, majdhogynem a karakterek életritmusának felvételére kényszerítenek, és nem kaphatók egyértelmű válaszok benne. 

 

SZB: A mostani díjnyertes filmed, a Természetes fény révén milyen látásmódot szerettél volna a feldolgozott történelmi, háborús téma köré építeni?

ND: Valamilyen módon inkább a saját kételyeimet írtam bele a történetbe, nem a konkrét helyzetről akartam valamit állítani.  Ez a film szerintem maximum abban kelt indulatot, aki felszínesen néz rá. Alapvetően nem gondolom, hogy én meg tudnám mondani hogy mi a jó és mi a rossz a történelmünkben, és nem volt ilyen célom a filmmel. Sokkal inkább az érdekelt, hogy én hol vagyok benne ebben a katonában. Bizonyos szempontból azt a filozófiai gondolatot akartam kibontani, hogy ha egy  ismeretlen világba belekerülünk, talán azt gondoljuk magunkról, hogy tudjuk hogyan „tájékozódjunk”, de ebben a történetben ezek a biztosnak hitt „morális tájékozódási pontok” pillanatok alatt összeomlanak. A főszereplő katona alapvetően jó emberként gondol magára, de mégis van egy önző célja: minél előbb haza akar jutni. Ennek érdekében el kell kerülnie a saját helyzetét bonyolító dolgokat, például ha kiáll valaki idegenért, akivel együtt érez, számára ez a mielőbbi hazajutása szempontjából veszélyes lehet.

A film kapcsán szerintem érdemes azzal szembesülni, hogy nem tudunk mindannyian irgalmas szamaritánusok lenni, felismerni, hogy adott szituációban gyengének bizonyulunk. Bizonyos szempontból jó tudatosítani, hogy a legtöbbünk nem szent, kimondani hogy a filmbéli katonáéhoz hasonló helyzetekben időnként mi is el vagyunk veszve, védtelenek vagyunk. Ez a felismerés segít a túlzott magabiztosság ellen. Számomra ez egy nagyon keresztényi látásmód, mert a túlzott magabiztosság nem segíti előre a világot, de ha felismerjük a saját korlátainkat, az akár segít az empátiánkat is fejleszteni mások iránt.

SZB: A dokumentarista játékfilm illetve a kreatív dokumentumfilm nem válik az eddigi munkásságodban erősen külön, mindkettő továbbra is érdekel?

ND: Igen, a látványvilágban nincs is akkora különbség, inkább a megvalósításban: anyagi szempontból, stáb méretben nagy a különbség, illetve a megvalósult filmek lehetőségei is mások. A Természetes fény például be fog kerülni sok országban a mozik műsorára, ezt egy dokumentumfilmnél nehezebb elérni. De a vizuális, formai gondolkodásmód számomra nagyon hasonló, és engem továbbra is mind a kettő érdekel!  

 

(A szöveg a Pasaréti Körkép 2021/1. számában megjelent interjú szerkesztett változata)